Falun

Először is elnézést, ha az előző bejegyzés kicsit borús hangulatúra sikeredett, de csakis az akkori realitást volt hivatott tükrözni. Még aznap este megnyugtatott mindenkit Daniela levele, aztán kedden legtöbbünk “behívót kapott”, miként én is – az egyik lány mondta, hogy egyre az AIESEC irodánál kell lennem. Természetesen sikerült elkésni, mert későn reggeliztünk, aztán még bekísértem az aranyos észt és a rekedt hangú (de azért szintén aranyos) lengyel lányt a postára, mert ők nem tudták, hol van. De akinek olyan Buddy-ja van, mint nekem, már tud mindent :) Az irodánál egy lány várt minket, aki elkísért az Autogara de Nordra (buszállomás), ahol felrakott minket egy távolsági kisbuszra. Meg kell említsem, hogy nagyon korrektek voltak, mert kifizették az utat és a majdani visszaútra is adtak pénzt.

Útközben, amikor nem épp aludtam vagy zenét hallgattam, egy moldáv sráccal beszélgettem, aki Milánóban él hat éve és tudott angolul. Bő négy óra zötykölődés után érkeztünk meg Oknicába, ami Moldova legészakibb városa. Innen még kb. tizenpár percre található a mi falunk, mely tíz napig szolgál otthonunkul :)

A posztban beszámolok a helyről, ahol lakunk, a csapatról, valamint első napunkról…

Megjegyzes: profik konnyen kiszurhattak, hogy ez a poszt nem mai - nos igen, meg mult szerda este irtam, csak az internet hianya miatt mostanra sikerult feltoltenem - de ez szamotokra mit sem von le az ertekebol, hiszen nektek ugyis uj, es ugyse tudjatok, mi tortent azota...mindenesetre igyekszem utolerni magam es hamarosan jon a kovetkezo is!

A csapatunk

Thekla, jomagam es egy helyi bacsitol kapott oriasparadicsom

Na ja…ez az egyik alapvető különbség a tervezetthez képest, hogy 4-10 helyett mindössze mi vagyunk itt édeskettesben. (Ez már pusztán a csoportdinamikai modell szerint sem nevezhető csapatnak, hiszen az 3 főtől kezdődne.) A társam Thekla Münchenből. Sikerült közös pontot találnunk: ő is közgazdaságtant tanul és neki is már csak egy tárgy és a diplomamunka van hátra az egyetemből…amúgy idősebb nálam! Emellett még tudni kell róla, hogy nagyon szereti az állatokat, és sokak szerint úgy néz ki, mint Miley Cyrus. Nos, ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom…

Az otthonunk

Pavelnál lakunk, aki egy AIESEC-es srác egy másik városból, Baltiból (kb. félúton Chisinau és Birnova közt), matematikát és informatikát tanul. (Programozó informatikus?) Emellett az anyukája és a nagymamája [бабушка, конечно] lakik vele. Két ház van, melyek közt szabadon rohangálhatnak a baromfik – rögtön, amikor megjöttünk, az első program volt a tyúkok, pulykák, libák beterelése az ólakba. Theklával is igyekeztünk a stratégiai bekerítő hadműveletekbe becsatlakozni. Az egyik házban lakunk mi, ez az újabb, kettőnkre három szoba jut, viszont itt nincs fürdőszoba, sőt semmilyen vizes helyiség, bár az előszoba egyben konyha is, de nincs benne főzőalkalmatosság. (Mindenki tudta követni?) A másik házban van egy konyha-étkező, a nappali, ahol az anyuka és a nagymama alszanak, valamint egy hatalmas, három oldalról fallal határolt kuckó, ott alszik Pavel. (Szerintem ideiglenesen csak, amíg itt vagyunk, amúgy gondolom az új szárnyban.) Éééés a szenzációs attrakció, a fürdőszoba! Elég lelakott állapotban van, de található benne angol WC, kád, mosógép és bojler, ennek köszönhetően pedig melegvíz! Úgyhogy tegnap megejtettem ittlétem első melegvizes zuhanyozását :)

Nyelvi háromszög

Amikor az AIESEC-es lány kísért ki minket a buszhoz, azt mondta, Pavelhoz megyünk, aki aranyos srác és beszél angolul. Nos, mint kiderült, Pavel egy aranyos srác, de nem beszél angolul. Csak az AIESEC-es szavakat (OC, VP, member…) és néhány számítástechnikai kifejezést ismeri, valamint alapszintű mondatokat megért, de beszélni nem igazán tud. Innentől egy érdekes helyzet állt elő, ugyanis nekem van a nagyon alapszintű orosztudásom (amit igyekszem tuningolni a nálam lévő könyv és füzet által), Thekla pedig mint kiderült, Temesváron született (romániai német szülőktől), és 5 éves koráig ott is élt, úgyhogy van egy alapszintű román tudása. Úgyhogy jó pár vagyunk, a háziakkal és a falusiakkal is e két nyelven próbáljuk megértetni magunkat. Nagyon fárasztó dolog olyan nyelven kommunikálni, amit alig tudsz, és küzdesz, hogy azt a kevés szót kihalld a beszédből, amit ismersz. Kész felüdülés, amikor épp Theklának próbálnak románul elmondani valamit, mert azt a nyelvet hivatlból nem kell tudnom – olyankor pihenhetek :) (De általában csak kb. 5 szó után veszem észre, hogy ja, ez már nem is nekem szól, mert nem oroszul van.) Még jó, hogy egymással tudunk beszélni angolul, néha pár dolgot németül is mondok, de a németet nem most fogom gyakorolni, mert interferál a többi nyelvvel az agyamban, épp elég az orosszal való küzdelem meg az angol. Na meg a gyors váltások sem könnyűek: előfordult többször, hogy Theklához oroszul beszéltem és vártam a választ, szegény meg csak nézett :D

Nos, ilyen kis sajátos nyelvi háromszöget alkotunk itt Theklával, Pavellal és a többiekkel :) Azért sikerélményem is adódott, Pavelnak egyszer nem jutott eszébe oroszul a tavasz, a nagyinak pedig a tó, és én mondtam meg :D

A projektünk – első nap

Mind szép és jó, amit leírtam múltkor, hogy miket fogunk csinálni, csak hát nem két főre méretezték. Úgyhogy eleinte kicsit le voltunk sokkolódva, hogy ezt most mégis hogy…főleg Thekla volt kiakadva, hogy ez nem csapatélmény, én a szokásos módon rezignáltan vettem tudomásul az újabb fordulatot, mivel a többi cserét megjárt ismerőstől megfelelő felkészítést kaptam. (A’la TiMi: “ne legyenek elvárásaid és akkor nem fog meglepetés érni”) Én is elég elveszettnek éreztem magam, hogy itt vagyunk a világ végén magunkban, és impactet kéne elérnünk, de még kommunikálni se tudunk normálisan. Úgyhogy reggel, miután felkeltem, és Thekla még aludt, rögtön felcsaptam az oroszkönyvet és elkezdtem ismételni. Vagy két órán át ezt csináltam, aztán felkelt Thekla is és reggeliztünk (tojást – látott már valaki engem tojást enni?? Na ugye…minden étkezés kimozdít a komfortzónámból…), majd úgy döntöttünk, elindulunk a faluba. Kaptunk útmutatást is, valamint a nagyi megkért két szomszéd kissrácot, akik épp bringával száguldoztak az utcánkban, hogy kísérjenek el minket. Úgy éreztem magam, mint egy elnök, akit rendőri felvezetéssel visznek :D

A faluban először kicsit tanácstalanul sétáltunk, fotógattunk, aztán bementünk egy épületbe, amiből zene szűrődött ki – ez volt a kultúrház. És kiderült, a kultúrház igazgatója beszél többé-kevésbé angolul! Megváltás volt ez számunkra. Elmondtuk, kik vagyunk és miért vagyunk itt, sikerült összehaverkodnunk vele. Ott volt a családja is, van egy 11 hónap kislánya, meg egy iskolás fia, a többi gyerekről, aki ott volt, nem tudtam eldönteni, hogy hozzá tartoznak-e, de valószínűleg nem. Megnéztük a kultúrházat, az előtérben ping-pong-asztalok vannak, emellett pedig van egy hatalmas üres színházterem. Úgyhogy megvan a kétfős Global Village helyszíne :) Aztán bemutatott minket a polgármesternek is, vele is “beszéltünk”. Utána, mivel szomjas volt, Thekla megitta élete első pohár kútból merített vizét. Aztán lovat és kecskét etettünk, majd mivel esni kezdett, beültünk a boltba egy (időben és jellegét tekintve is) hosszú kávéra.

Iszom a Thekla altal meritett vizbol, mellettem a kulturhaz igazgatoja

A polgarmesterrel

Bolt

Később elindultunk a falu túlvége felé, majd lelkesedésünkben azon is túlmentünk kb. 1,5-2 kilométerrel, mert Theklát nagyon vonzotta az ukrán határ közelségének tudata. Aztán végül nem találtuk meg, egy bakterházig jutottunk, ahol sikerült lekapnom a Moszkva-Chisinau vonatot :) A néni, aki itt teljesít szolgálatot, nagyon kedves volt velünk, be is invitált. (Általában az emberek azok, bár valószínűleg lököttnek gondolnak, hogy össze-vissza fotózgatjuk ezt az Isten háta mögötti falut…volt bácsi, akit lefotóztunk a szekerével, és adott ajándékba egy akkora, de akkora paradicsomot, amekkorát még nem láttam. Anya, van hova fejleszteni a kerti állományt! :P) Miután Thekla kikutyázta magát (mint írtam, nagyon szereti az állatokat), és már kezdett esteledni, elindultunk haza. Beugrottunk még a boltba venni egy üveg bort és egy másfél literes Chisinau sört, mivel nagy nehezen kisakkoztuk, hogyan legyen egy kis innivalónk és tűnjünk is jó fejnek a családnál, hogy megkínáljuk őket. Nos, sikerült árnyékra vetődnünk, ugyanis mint kiderült, egyikük sem ihat alkoholt egészségügyi okokból. De mivel úgy vélték, nem illik visszautasítani, ha kínáljuk, ittak egy fél kupicával, úgyhogy a végén még bűntudatunk is lett Tekhlával, hogy itt mérgezzük őket :S (Emellett az ajándékallokációt is újra kell gondolni, mert ezek után a Tokajit nem lenne számunkra jó ajándék. Még jó, hogy Beától kaptam azt a könyvet, legalább abból tud Pavel angolul is tanulni :) Szerencsére azért a bornak is volt felvevőpiaca egy részeges szomszéd bácsi személyében, akinek nagyon bejött egzotikus társaságunk, és előbb azt kérdezgette, hogy Tekhlával együtt vagyunk-e (nem ő az első), aztán ajánlotta, hogy házasodjunk össze és alapítsunk Moldovában családot, majd pedig, mivel erre nem hajlottunk, mondta, hogy keressünk magunknak Moldovában férjet/feleséget, biztos találunk, mivel olyan szépek vagyunk. Szóval az esténk is érdekes volt. Amúgy levest ettünk, amit borscsnak hívtak, de szerintem nem az volt, hanem egy normál húsleves.

Bakterhaz Birnovaban

Taj napraforgokkal

A többiek

A korábban távozottak közül, mint kiderült, csak ketten kerültek nagyon gázos helyre (ahol nincs zuhany és/vagy WC), őket áthelyezik, amúgy nagyjából jók a körülmények, többeknek kifejezetten tetszik. Mondjuk az egyik lány azt írta, fél órányira lakik az internettől, de amúgy a szállása neki is rendben.

Viszont akadt egy pár ember, akinek még mindig nem jutott fogadócsalád, ők egy éjszakát egy másik diákszállón töltöttek, ami jobb volt a kolinál, ma pedig azt írta nekem Daniela, hogy le lettek küldve Cahulba, csak több család nem volt elérhető, így vissza kell jönniük. (Addig is hatan alszanak egy AIESEC-esnél.) Nekik most nem jó. A hírek igazak, miszerint több család/falu meggondolta magát, így most ad hoc próbálnak szerezni újakat. (Mi is így kerültünk ide.) Nem irigylem őket, de az AIESEC-es életben az ilyen katasztrófaelhárítás kódolva van…

Thekla azt mondta, most már nagyon örül, hogy ide kerültünk, nagyon rossz lenne, ha még mindig Chisinauban kéne lennünk a többiekkel és hallgatni a sok panaszkodást. Bár a koliban még nem tűnt annyira szimpatikusnak, úgy látom, ő is igyekszik pozitívan felfogni a dolgokat és láthatóan élvezte a mai napot. (De azt mondta, hogy ha sokan drámáznak, akkor átmegy “drama queen”-be, valószínleg a koliban is ez volt, ő már augusztus elseje óta itt van.) Én is hasonlóan érzek, mint ő. Elég idilli ez a hely.

Ahol a kutya se jar...vagy megis?

A folytatás

Egyelőre igyekszünk a feladatot teljesíteni, előállítani valami térképet, aztán szombatra megszervezni a Global Village-t (amit inkább német-magyar estnek keresztelünk), majd kitalálni a projektet. Ha jól tudom, jövő csütörtökig leszünk itt, de még nincs pontosabb információm. Addig is drukkolok Danielának és szervezőtársainak, hogy a váratlan nehézségek ellenére álljon össze a projekt. Ti pedig drukkoljatok nekem, hogy továbbra is sikeresen álljam a sarat (szó szerinti értelemben is) idekinn :)

Sinen vagyunk?