Először is szeretném megköszönni a rajongói leveleket, nagyon jól esett, hogy többet addiktívnak véltétek a blogot és alig várjátok a folytatást. Ez motivációt ad az íráshoz és az ittléthez is :)
Ahogy már az előző posztban gonosz módon beharangoztam, ezúttal az újbóli Chisinauba érkezésem és szállásra találásom óta eltelt időszak eseményeiről fogok írni nektek. Az alábbi illusztráció jól mutatja, milyen is itt az életem:
Eugenia kreatívan tálalta a rablóhúst, és alatta az elsőre hányásnak kinéző köret is finom volt. (Szerencsére ezt az összetéveszthetőséget csak most észleltem, nem az asztalnál.) Felmerülhet azonban a kérdés, miért van felcserélve a kés és a villa...
Nem késelünk
"Hétköznapi szokások" témakörben (amiről a challenge.md-n tervezek még írni) egyik szilárd megfigyelésem, hogy a moldávok ritkán használnak kést az étkezéshez, helyette a villa+kéz kombóval támadják a tányér (és környéke) tartalmát. Már a második fogadócsaládom néz rám furán, amiért késsel és villával próbálok meg enni, miközben minket gyerekkorunktól erre nevelnek :) Amúgy részben beilleszkedem a moldávok közé, mert amúgy a falatot én is a jobb kezemben tartott villával teszem a számba megszokásból (meg talán mert a ballal el se találnám a számat...) - ez az én esetemben roppantul nem praktikus, hiszen cserélgetnem kell az evőeszközöket folyton a kezeim közt, itt nekik nincs mit. Szóval Eugenia nem felcserélte a kést és a villát, hanem a villát a megszokott jobb oldalra rakta, a külön csak nekem dukáló kést pedig oda, ahol maradt hely.
Ennivaló amúgy jut bőven, első este például husi volt krumplival és salátával, utána való nap pedig még a mamaligát is kipróbálhattam. Bea kérte, hogy készítsek neki, ha hazamentem, de ezúton szeretnék felmentést kérni e kérés alól, mert ha el tudsz képzelni egy krumplipüréhez hasonló, csak némileg masszívabb (megőrzi a formáját) és jellegtelenebb ízű valamit, akkor nyert ügy, nem kell megtanulnom a receptet :) Amúgy a mamaligát nem önmagában fogyasztják, hanem úgy, hogy fogsz (én megint sznobkodtam és evőeszközt használtam :P) egy darabot, belenyomkorászod túrószerű sajtba, majd pedig bekapsz mellé egy kis pörköltszerű husit. Meg persze saláta, kenyér, ilyenek. Jellemző, hogy telerakják az asztalt ilyesfajta kiegészítőkkel, és ezek száma folyamatosan nő az étkezés alatt, ahogy a családtagoknak eszükbe jut egy-egy dolog, amit még ki kell venni a hűtőből és meg kell kóstoltatni :)
És itt még az is megtörténhet, hogy este fél tizenkettőkor szólnak, menjek a konyhába tenger gyümölcseit enni barnasörrel - na erre varrjatok gombot :D Na de hagyjuk a gasztronómiát, mert még megéheztek...vagy már késő? :P
Vad éjjeli száguldás
Kedden kétszer is jártam a reptéren. Először Camillát kísértük ki Cristivel, mivel kínai trainee-társam az adminisztráció áldozata lett, nem hosszabbították meg a vízumát, így haza kellett utaznia. Természetesen ő az elutazás pillanataiban is változatlanul (túl-túl-)túláradóan lelkes volt...és bár nem készültem, szerencsére a laptoptáskámban pont akadt némi ajándék, egy Műegyetemi Állásbörzés karkötő és egy Budapest képeslap, amire üzenetet is tudtam írni :) Elég sok időt töltöttünk itt, mert Camilla túlbiztosította magát az indulás előtti kiérkezéssel, pontosabban csak a 40-szer ekkora pekingi reptérre optimalizált, ahol 3 órával az indulás előtt megérkezni már neccesnek számít.
Utána éjfélkor pedig - immár Alexékkel - az IC (International Congress, a legnagyobb AIESEC-es konferencia, idén Moszkvában rendezték) szervezőcsapatának egy román tagjáért mentünk ki, aki a moldávoknál vendégeskedett egy éjszakát. Küldöttségünkhöz csatlakozott Eugene, az MCVP OGX (Kimenő Gyakornokokért Felelős Nemzeti Szintű Alelnök - kezdők kedvéért én is ilyen voltam, csak Helyi Bizottsági szinten) is. Természetesen a repülőgép késett, méghozzá 1 óra 5 percet, ami ahhoz képest, hogy maga az út Moszkvából 1,5 óra, jelentősnek mondható. Az időt azzal ütöttük el, hogy beültünk egy kávézóba, és egy "rajzolj szép holdat" kaliberű játékot játszottunk országokkal és városokkal. (Amúgy itt senki nem tud szép holdat rajzolni, a trainee-k sem, kezdem azt hinni, hogy ez a játék egy hungarikum...mennyit fogom én itt még szivatni a népet!!! *sátáni kacaj*)
Bocsánat attól, aki nem érti, miről írtam az imént...aki tudni akarja a titkot, annak ára van, méghozzá hosszú és keserves szenvedés, de egyszer mindenkinek meg kell tudnia...
Végül megérkezett a várt célszemély, és kiderült, hogy egy moldáv lány is volt a szervezőcsapatban, aki ezzel a géppel jött, úgyhogy őt is bevettük a kocsiba - hatodiknak. Ezzel kezdetét is vette a reptértől a Chisinau másik végénél lévő faluba és vissza Botanicába a száguldás. Alex ugyanis nem óvatoskodik, ha vezetésről van szó, nem kíméli sem a(z?) Eugenia családjától kölcsönvett III-as Golfot, sem az utasok idegeit. Néha pár másodpercre kikapcsolta a fényszórót ("ninja style"), illetve bátran szlalomozott a Chisinaut elhagyva feltűnően krátergazdaggá váló burkolatlan vagy alig burkolt utakon. Amúgy pedig mindemellé partyzenét tolunk, amire Eugenia kedvére táncikálhat az ülésben, ha épp nem sikongat. Viccesek :D
De mint mondtam, én imádok utazni, sajnos itt már a kávé ellenére is nagyon álmos voltam, de azért igyekeztem nyitva tartani a szemem és nem elmulasztani egy percét sem az újabb élménynek.
Na de és mégis mi van a Moldova Challenge-dzsel? Mi is ezt kérdeztük magunkban, ennek megválaszolására szerda este ötre hirdetett meetinget Daniela. Előtte Eugenia megmutatta a katedrálist belülről, elvitt engem a II. világháborús hősi temetőbe sétálni, majd a nemzeti hangversenyteremnél (ennek még jelentősége lesz!) lévő kiülős helyre mentünk.
Kb. háromnegyed hatkor kezdetét is vette a "meeting", ami egy nagyjából kétperces beszéd képében manifesztálódott, melyet a szervezőcsapat (OC, =Organizing Committee) egyetlen jelenlévő tagja tartott: hétfőn háromkor Global Village a Mall Dovában, utána keddtől kezdődnek a prezentációk. Daniela beteg, kórházba kellett mennie, és az OC többi tagja sem ért rá. Hétfőig szabad foglalkozás.
Miután megtudtuk a remek hírt, még egy sör legurítása mellett döntöttünk. Néhányan már megtervezték az utukat Odesszába a hétvégére, így ők külön örültek, hogy nem kell semmit változtatni a terveken. A prezentációkra való készülésben egyébként motiválna és egyben sokat segítene, ha tudnánk, hogy
De ezeken nem volt idő agyalni, mivel odajött hozzánk egy fickó és elkezdett ingyen koncertjegyeket osztogatni. -"Mikor lesz?" -"Most." Úgyhogy beültünk random a lengyel filharmonikusok (vagy csak a 19 éves [!] karmester volt lengyel?) koncertjére. A lengyel nagykövet nyitóbeszédét követően (melynek angolról románra fordításával kínosan bajlódott az erre kirendelt csajszi) Csajkovszkij Rómeó és Júliáját adták elő, aztán valakitől valami mást (restellem, de komolyzenei műveltségem vészesen alacsony), és lett volna még folytatás is, de azt már Alexékkel nem vártuk meg, inkább a mamaligát választottuk, mely otthon várt. Mindenesetre érdekes élmény volt csak úgy belecsöppenni egy ilyen rangos eseménybe - ez is csak egy csereprogramon történik meg :D Szerencsére ráadásul pont ing volt rajtam, így még nem is éreztem, hogy annyira kilógnék a közönségből, mint pl. a business-arc Alex a zöld pólójávál :P
A csütörtöki punnyadást követően pénteken meglátogattuk a közeli állatkertet (teljes árú belépő 10 lej [180 Ft], ha nálam lett volna a diákom, feléből megúszom...), mely a várakozásoknak megfelelő színvonalú: 15 éve egy magyar vidéki város állatkertje valószínűleg ilyen volt. Az állatok nem túl tágas ketrecekben laknak, több rács választ el tőlük, és mivel jellemzően valahol a ketrec túlvégében töltik délutáni sziesztájukat, nem sokat látsz belőlük. De azért kellemeset sétáltunk, ennyi pénzért simán megérte. (Pláne, hogy a jegyet nem is én vettem...)
Sportélet
Az állatkert nyújtotta izgalmak után kosarazni mentünk Alex haverjaival a lakótelep egyik sportpályájára. Engedelmetekkel nem részletezném az itt történteket, inkább egy klasszikussal szemléltetném, hogyan éreztem magam:
Szombatra pedig egy focival egybekötött piknik jutott, amit ezúttal egy másik AIESEC-es srác szervezett, és rajtam kívül négy másik trainee is eljött, valamint az újból felépült Daniela. A piknik elmaradt, a focimeccs viszont nem, bár fordítva talán szerencsésebb lett volna. Mit ad Isten, ezt a sportot is űzte Kovács néni, íme a Pörölycápák elleni meccs:
Egyébként a focimeccset megnyerte nemzetközi összeállítású csapatunk, csak ebben vajmi kevés szerepem volt, még azt sem mondhatom, hogy "meglegyen a létszám" alapon voltam a pályán, mert eggyel többen voltunk...néhány tanulságot azért leszűrtem:
Ha nem is fociban, de egy személyes sikert elkönyvelhettem, mivel sikerült hazajutnom minibusszal! Nagyjából tudom, hol lakunk, délután a városba is egyedül mentem, de azért az kisebb fegyvertény, mert világos volt és a belvárost már ismerem egész jól. (Emellett letöltöttem egy Chisinau térképet a trolibuszvonalakkal és azt igyekszem memorizálni.) Hazafelé viszont már sötét volt, és egy másik minibusszal, valamint a lengyel sráccal jöttem (nem keverendő az eszköz-és a társhatározó), mert kiderült, hogy egész közel lakunk egymáshoz. Szóval legalább volt társaságom. Mondjuk ha nem lett volna, akkor is másik 30 emberrel utazhatok a 14-16 ülőhellyel rendelkező minibuszon...
A helyzet akkor kezdett fokozódni, amikor Piotrek kitalálta, hogy leszáll, mert már "majdnem" hazaért. Igen ám, csakhogy ez azt jelentette, hogy nekem is 200 m múlva le kell szállnom, viszont egyáltalán nem volt ismerős a környék. De úgy döntöttem, hogy inkább maradok. Megkérdeztem a sofőrt, hogy "Independentia?", de azt mondta, hogy még nem. Aztán kb. 5 perc volt, mire tényleg ahhoz a kereszteződéshez értünk, ami nekem kellett, szóval szerintem Piotrek rossz helyen szállt le. (Vagy másik lehetőség: a karika van rossz helyen az ő térképén.) Mindenesetre közlekedésmérnöki önérzetemnek jót tett, hogy hazataláltam. A kereszteződésben még kicsit filóztam, hogy melyik leágazást kell követnem, de aztán sikerült hazabotorkálnom a rosszul kivilágított lakótelepen, néhol kicsit ijesztő volt.
 |
| Cristivel és Camillával Chisinau repterén |
Utána éjfélkor pedig - immár Alexékkel - az IC (International Congress, a legnagyobb AIESEC-es konferencia, idén Moszkvában rendezték) szervezőcsapatának egy román tagjáért mentünk ki, aki a moldávoknál vendégeskedett egy éjszakát. Küldöttségünkhöz csatlakozott Eugene, az MCVP OGX (Kimenő Gyakornokokért Felelős Nemzeti Szintű Alelnök - kezdők kedvéért én is ilyen voltam, csak Helyi Bizottsági szinten) is. Természetesen a repülőgép késett, méghozzá 1 óra 5 percet, ami ahhoz képest, hogy maga az út Moszkvából 1,5 óra, jelentősnek mondható. Az időt azzal ütöttük el, hogy beültünk egy kávézóba, és egy "rajzolj szép holdat" kaliberű játékot játszottunk országokkal és városokkal. (Amúgy itt senki nem tud szép holdat rajzolni, a trainee-k sem, kezdem azt hinni, hogy ez a játék egy hungarikum...mennyit fogom én itt még szivatni a népet!!! *sátáni kacaj*)
Bocsánat attól, aki nem érti, miről írtam az imént...aki tudni akarja a titkot, annak ára van, méghozzá hosszú és keserves szenvedés, de egyszer mindenkinek meg kell tudnia...
Végül megérkezett a várt célszemély, és kiderült, hogy egy moldáv lány is volt a szervezőcsapatban, aki ezzel a géppel jött, úgyhogy őt is bevettük a kocsiba - hatodiknak. Ezzel kezdetét is vette a reptértől a Chisinau másik végénél lévő faluba és vissza Botanicába a száguldás. Alex ugyanis nem óvatoskodik, ha vezetésről van szó, nem kíméli sem a(z?) Eugenia családjától kölcsönvett III-as Golfot, sem az utasok idegeit. Néha pár másodpercre kikapcsolta a fényszórót ("ninja style"), illetve bátran szlalomozott a Chisinaut elhagyva feltűnően krátergazdaggá váló burkolatlan vagy alig burkolt utakon. Amúgy pedig mindemellé partyzenét tolunk, amire Eugenia kedvére táncikálhat az ülésben, ha épp nem sikongat. Viccesek :D
De mint mondtam, én imádok utazni, sajnos itt már a kávé ellenére is nagyon álmos voltam, de azért igyekeztem nyitva tartani a szemem és nem elmulasztani egy percét sem az újabb élménynek.
Még egy meeting és random komolyzene
Na de és mégis mi van a Moldova Challenge-dzsel? Mi is ezt kérdeztük magunkban, ennek megválaszolására szerda este ötre hirdetett meetinget Daniela. Előtte Eugenia megmutatta a katedrálist belülről, elvitt engem a II. világháborús hősi temetőbe sétálni, majd a nemzeti hangversenyteremnél (ennek még jelentősége lesz!) lévő kiülős helyre mentünk.
Kb. háromnegyed hatkor kezdetét is vette a "meeting", ami egy nagyjából kétperces beszéd képében manifesztálódott, melyet a szervezőcsapat (OC, =Organizing Committee) egyetlen jelenlévő tagja tartott: hétfőn háromkor Global Village a Mall Dovában, utána keddtől kezdődnek a prezentációk. Daniela beteg, kórházba kellett mennie, és az OC többi tagja sem ért rá. Hétfőig szabad foglalkozás.
Miután megtudtuk a remek hírt, még egy sör legurítása mellett döntöttünk. Néhányan már megtervezték az utukat Odesszába a hétvégére, így ők külön örültek, hogy nem kell semmit változtatni a terveken. A prezentációkra való készülésben egyébként motiválna és egyben sokat segítene, ha tudnánk, hogy
- tényleg lesznek-e
- milyen korú gyerekek számára lesznek
- mennyire tudnak angolul
- meg úgy általában mit szeretnék, ha prezentálnánk nekik (azon kívül, hogy találjunk ki témákat, pl. vezetés, környezetvédelem...) - ennyi erővel a csapágyakról is készíthetnék egy prezentációt, még jó, hogy nem áll szándékomban ártatlan moldáv gyerekeken bosszút állni a Jármű-és hajtáselemek tárgy okozta sérelmekért...
De ezeken nem volt idő agyalni, mivel odajött hozzánk egy fickó és elkezdett ingyen koncertjegyeket osztogatni. -"Mikor lesz?" -"Most." Úgyhogy beültünk random a lengyel filharmonikusok (vagy csak a 19 éves [!] karmester volt lengyel?) koncertjére. A lengyel nagykövet nyitóbeszédét követően (melynek angolról románra fordításával kínosan bajlódott az erre kirendelt csajszi) Csajkovszkij Rómeó és Júliáját adták elő, aztán valakitől valami mást (restellem, de komolyzenei műveltségem vészesen alacsony), és lett volna még folytatás is, de azt már Alexékkel nem vártuk meg, inkább a mamaligát választottuk, mely otthon várt. Mindenesetre érdekes élmény volt csak úgy belecsöppenni egy ilyen rangos eseménybe - ez is csak egy csereprogramon történik meg :D Szerencsére ráadásul pont ing volt rajtam, így még nem is éreztem, hogy annyira kilógnék a közönségből, mint pl. a business-arc Alex a zöld pólójávál :P
 |
| A katedrális gazdagon díszített oltára. Épp esküvő folyik, errefelé lépten-nyomon esküvőkbe botlik az ember. |
 |
| Második világháborús emlékmű és örökmécses. Az öt pillér a háború öt évét jelképezi, és természetesen a vörös csillag öt ágával is remekül korrelál. |
 |
| Eugenia, szőke AIESEC-es lány, akinek elfelejtettem a nevét és Piotrek. Utóbbi arckifejezése azt mutatja, nem tud szép holdat rajzolni. |
 |
| Itt a bizonyíték, hogy tényleg voltam hangversenyen. |
At The Zoo
A csütörtöki punnyadást követően pénteken meglátogattuk a közeli állatkertet (teljes árú belépő 10 lej [180 Ft], ha nálam lett volna a diákom, feléből megúszom...), mely a várakozásoknak megfelelő színvonalú: 15 éve egy magyar vidéki város állatkertje valószínűleg ilyen volt. Az állatok nem túl tágas ketrecekben laknak, több rács választ el tőlük, és mivel jellemzően valahol a ketrec túlvégében töltik délutáni sziesztájukat, nem sokat látsz belőlük. De azért kellemeset sétáltunk, ennyi pénzért simán megérte. (Pláne, hogy a jegyet nem is én vettem...)
 |
| Az oroszlánt a Jurnal TV eteti...lehet, hogy a saját kantinjukban, mert itt nem találkoztunk vele... |
 |
| Felelőtlenség: a Homo Sapiens ketrecét tárva-nyitva hagyták, simán ránk támadhatott volna |
 |
| Paskolnivaló. Azért biztos, ami biztos, ki van téve nekik egy "dohányozni tilos" jel. Itt olyan olcsó a cigaretta, hogy még a pizsamás lovak is megengedhetnék maguknak... |
 |
| Kapaszkodó maki |
Sportélet
Az állatkert nyújtotta izgalmak után kosarazni mentünk Alex haverjaival a lakótelep egyik sportpályájára. Engedelmetekkel nem részletezném az itt történteket, inkább egy klasszikussal szemléltetném, hogyan éreztem magam:
Szombatra pedig egy focival egybekötött piknik jutott, amit ezúttal egy másik AIESEC-es srác szervezett, és rajtam kívül négy másik trainee is eljött, valamint az újból felépült Daniela. A piknik elmaradt, a focimeccs viszont nem, bár fordítva talán szerencsésebb lett volna. Mit ad Isten, ezt a sportot is űzte Kovács néni, íme a Pörölycápák elleni meccs:
Egyébként a focimeccset megnyerte nemzetközi összeállítású csapatunk, csak ebben vajmi kevés szerepem volt, még azt sem mondhatom, hogy "meglegyen a létszám" alapon voltam a pályán, mert eggyel többen voltunk...néhány tanulságot azért leszűrtem:
- Jobban szeretek röpizni. Ha foci, akkor pedig aszimmetrikus! ;)
- Azért rossz ritkán játszani, mert pont mire már kicsit belejönnél, addigra már mindegy...
- Olyanokkal szeretek játszani, akik ugyanúgy nem tudnak, mint én. Ezzel az a gond, hogy akik nem tudnak játszani, azok nem is szoktak, e kettő közt az ok-okozati összefüggés iránya tetszőleges lehet. Néha azért mégis összejön, lásd pl. a decemberi AIESEC-es bajnokságot a Külker szervezésében, ahol pont fociban és kosárban nyert a BME. Na, azt élveztem :)
 |
| Tóváros |
 |
| Strandolni is lehet a tónál...kicsit Kopaszi-gát feeling :) |
 |
| A nem túl rangos CSCT Buiucani stadionja |
Napi siker
Ha nem is fociban, de egy személyes sikert elkönyvelhettem, mivel sikerült hazajutnom minibusszal! Nagyjából tudom, hol lakunk, délután a városba is egyedül mentem, de azért az kisebb fegyvertény, mert világos volt és a belvárost már ismerem egész jól. (Emellett letöltöttem egy Chisinau térképet a trolibuszvonalakkal és azt igyekszem memorizálni.) Hazafelé viszont már sötét volt, és egy másik minibusszal, valamint a lengyel sráccal jöttem (nem keverendő az eszköz-és a társhatározó), mert kiderült, hogy egész közel lakunk egymáshoz. Szóval legalább volt társaságom. Mondjuk ha nem lett volna, akkor is másik 30 emberrel utazhatok a 14-16 ülőhellyel rendelkező minibuszon...
A helyzet akkor kezdett fokozódni, amikor Piotrek kitalálta, hogy leszáll, mert már "majdnem" hazaért. Igen ám, csakhogy ez azt jelentette, hogy nekem is 200 m múlva le kell szállnom, viszont egyáltalán nem volt ismerős a környék. De úgy döntöttem, hogy inkább maradok. Megkérdeztem a sofőrt, hogy "Independentia?", de azt mondta, hogy még nem. Aztán kb. 5 perc volt, mire tényleg ahhoz a kereszteződéshez értünk, ami nekem kellett, szóval szerintem Piotrek rossz helyen szállt le. (Vagy másik lehetőség: a karika van rossz helyen az ő térképén.) Mindenesetre közlekedésmérnöki önérzetemnek jót tett, hogy hazataláltam. A kereszteződésben még kicsit filóztam, hogy melyik leágazást kell követnem, de aztán sikerült hazabotorkálnom a rosszul kivilágított lakótelepen, néhol kicsit ijesztő volt.
Prognózis - mi jöhet még?
- Nos, a vasárnapot arra használom ki, hogy a hétfői Global Village-re valami süteményt készítsek, ugyanis a készletek megcsappantak, pláne, hogy bánatomra a Túró Rudit Birnovában felejtettem a hűtőben. (Bár lehet, hogy megbújik valahol a bőrőndben...ennyi idő után már abban bízom, hogy nem :) Köszönöm a Facebookos ötletbörzét, vágni fogom belőle a bonyolultakat (pl. kürtőskalács...), aztán megkérdezem Alexéket, melyiket ismerik legkevésbé, és elmegyek a boltba, hátha kapok hozzávalókat. Juj, már leírva is bonyolultnak tűnik...drukkoljatok, hogy mindennek végtermékeként valami ehető dolog keletkezik :)
- Csütörtöktől vasárnapig (szeptember 6-9.) az International Train The Trainers (ITtT) elnevezésű AIESEC-es konferencián leszek. Hirdették a Facebook csoportunkban, hogy lesz egy ilyen, és mivel pont itt vagyok, miért ne használnám ki a lehetőséget, hogy részt vagyok életem első igazán nemzetközi AIESEC konferenciáján. (A CEC is az, de Győrben van és sok a magyar, szóval az nem ér.) Ráadásul az ára is kedvező az otthoniakhoz képest. Úgyhogy mégsem a májusi SNP volt az utolsó konferenciám :) A chairt (a konferencia "fővédnöke", aki a reggeli és esti plenárisokat tartja, jó esetben motivál és hangulatot csinál) pedig mint kiderült, ismerem, ugyanis áprilisban a szlovákiai ITtT-n ő volt Krisztián facija (facilitátor, "csoportvezető"), és találkoztam vele, mikor Budapesten járt. (Krisztián magával hozta Szlovákiából mint szuvenírt...) Íme a kanadai Brett, aki jelenleg - sok-sok év AIESEC-ezés után - a kazah AIESEC elnöke:
- Mivel a körülmények rendeződtek, ismét az eredeti időpontban, 14-én vagy 15-én tervezem a hazautazást. Ha minden igaz, Kolozsvárról mennek úgy magánbuszok, hogy kevesebb mint 24 óra alatt hazaérjek innen :)
- De ezzel még nem lesz vége nemzetközi kalandjaimnak, ugyanis még tavasszal az AIESEC-es GLS Virtual Competition keretében sikerült nyernem egy ingyenes konferenciarészvételt Montenegróban. A konferencia (WebFest) szept. 20-21-én kerül megrendezésre egy tengerparti városkában, biztosan gyönyörű lesz. Úgyhogy akit esetleg sokként érne hazaérkezésem, szept. 18-23. közt (1 napos vonatút + bónusz ott-tartózkodás) ismét fellélegezhet egy rövid ideig...:) Azért remélem, hogy még előtte sikerült többetekkel találkoznom :)
További teendők
De nem nekem, hanem nektek - engedjétek meg, hogy egy kis feladatot osszak:
- Szánjatok pár percet arra, hogy szavazzatok a leginkább tetsző moldáv kerítésekre és kapukra a Fancy Fences Contest keretében - a képeket még Birnovában készítettem, ezekből válogattam egy reprezentatív galériát, ugyanis nagyon tetszett, hogy szinte az összes háznál szépen kimunkált, jellemzően kovácsoltvas kerítések találhatóak, néhány jellegzetes szín kombinációjában kifestve. Szerintem hangulatosak.
- Mivel most már elég jól ismerem Moldovát, írjátok meg nekem, hogy milyen témákról szeretnétek olvasni, mire vagytok kíváncsiak, és én igyekszem teljesíteni a kéréseiteket - legyen az gazdasági, a mindennapokkal, a saját élményeimmel, a trainee-kkel kapcsolatos vagy épp AIESEC-es jellegű. Várom a kérdéseiteket az alábbi mezőben! :)
Előre is köszönöm a kérdéseket, további minden jót kívánok mindenkinek! Következő posztomig is böngésszétek kitartóan a challenge.md-t, hiszen több szem többet lát, több kéz többet ír! Csak...
...Piotrektől tudhatjátok meg, milyen egy moldáv pincészet
...Csaba volt olyan bátor, hogy bemerészkedett a szeparatista Transznisztriába
...a mindig színes ruhákban pompázó Vendula tud közülünk ilyen szépen rajzolni
No comments:
Post a Comment