A falu, ahol élünk

Csütörtök óta nem igazán volt internetünk, ezért sem állt módomban aktívan tudósítani az eseményekről, de az ínyencek észrevehették, hogy a challenge.md-n még sikerült két posztot elhelyeznem a krach beállta előtt, illetve olvasgathatták a többiek irományait a többi faluból.

Mindenesetre jelentem, sikeresen elkészült projektünk 1. feladata, a térkép elkészült! Igyekeztünk rajta minden fontos helyi létesítményt feltüntetni, a maradék helyeket pedig hangulatfestő képekkel kitölteni.

A folytatásban beszámolok nem mindennapi mindennapjainkról…

Megj.: a poszt eredetileg meg szombat este keletkezett.

Piknik

Kezdjük a végén: a szombat különleges nap volt, ugyanis a házigazdánk, Pavel (alias Pavljusa) barátnője, Tatjana, aki a Balti AIESEC-ben projektekért felelős alelnök, látogatóba jött, Szergejjel (alias Szirjózsa) karöltve, aki pedig a VP TM (tehetségmenedzsmentért felelős alelnök). Tatjana ráadásul angolul is tudott valamennyire (kb. alap-és középfok közt), így végre tudtuk kivel normálisan kommunikálni. Bár már annyira hozzászoktunk a minimális román-és orosztudásunk + kézjelek kombóhoz, hogy nem is annyira kaptunk ezen a lehetőségen :)

A program úgy nézett ki, hogy kiraliztunk a vendégeinkért a vasútállomásra, utána elautóztunk a Dnyeszterhez, ahol egy sekély mellékágon gyalog átkelve egy szigetecskére jutottunk. Itt a srácok installálták a grillsütőt, amin kolbászt sütöttünk, valamint nagyon ötletes, rulettkerékszerű alkalmatosságot, amiben krumplit. Emellett volt saláta meg minden, ami egy tökéletes piknikhez kell, még sütemény (meggyes kalács) is. (Most jól kiszúrtam azzal, aki éhesen olvassa a blogot, ez van :P) Ittlétem eddigi legjobb étkezése volt ez, végre ehettem húst sült krumplival – vicces, hogy mindezt kinn a zöldben a semmi közepén :D Az idill leírásához hozzátartozik, hogy Tatjana hozta a laptopját is, amihez volt mobilinternet is (elvégre a 2010-es éveket éljük), de én nem éltem vele :)

Internetsator :)

Thekla es Tatjana salatat keszit

Krumplisutes

Fejedelmi lakoma

Éltem viszont a Dnyeszter nyújtotta lehetőséggel, úsztam benne. Ahogy Thekla mondta, “frissítő” – találó megfogalmazása volt a jéghidegnek. Pár perc után már kezdett furcsán zsibbadni az egész testem, ezért jobbnak láttam kijönni. (Páran biztos rámondják, hogy csak az okot kerestem :P) De azért jó volt, kár lett volna kihagyni. A táj egyébként gyönyörű volt, egy kis illusztráció:

A tuloldal mar Ukrajna

Végül öt körül indultunk haza – útbaejtve a vasútállomást, ahol Tatjanát és Szergejt felraktuk a vonatra. Autentikus élmény ezeken az úttalan utakon Pavelék 19 éves Lada Samarájával (itteni neve Lada Szputnyik) autókázni. Egy mai nyugati kocsi tuti nem bírná mindazt a strapát, amit kiállt alattunk a Lada. A nap csúcspontja az volt, amikor száguldásunk közben egyszer csak leesett a belső visszapillantó :D Ja, és a csomagtérajtó tartórúdja ugyanúgy nem működik, mint Hildában, de itt felmosórúd helyett egy más megoldást rendszeresítettek a kitámasztásra.

Háztáji

A minap már egész ügyesen tereltük a baromfikat, és kegyetlen erőnket a tűzifa hasogatásába is beleadtuk Theklával. Mivel Pavellal ellentétben nem viseltem kesztyűt, felhólyagosodott kicsit a tenyerem. De amúgy jó volt, roppantmód férfiasnak éreztem magam, ahogy megküzdük a fahasábokkal :D

Persze nemcsak munkából áll a helyiek élete: péntek este a szomszéd kissráccal, Pavellal és Theklával kártyáztunk, méghozzá egy olyan játékot játszottunk, aminek szerintem magyarul sem érteném a szabályait, nemhogy oroszul :D Úgyhogy Theklával csak sodródtunk az árral, szerencsére párban kell játszani, úgyhogy mindkettőnk csapatában volt valaki, aki tudta a szabályokat, belőlük alkalmas volt időnként erős érzelmek kiváltására a játék, kiáltoztak, ha jó vagy rossz lap jött :) Mi meg Theklával inkább kínunkban röhögtünk, de remekül szórakoztunk :) Pláne azon, amikor Pavel megkísérelt meginni egy pohár maradék kefírt (érdekes, itt is ugyanúgy azon poénkodtak, hogy ha otthagyjuk, reggelre elmászik…), de közben a srác beszólt neki valamit és majdnem félrenyelte :) Nem sokkal később velem is eljátszotta, szerencsére én csak vizet ittam. Egy fokkal elgondolkodtatóbb volt, amikor megkérdezett arról, hogy szeretek-e itt lenni (persze!) és hogy akarok-e még jönni Birnovába. Erre is azt mondtam, hogy miért ne – aztán rájöttem, hogy ebbe még bele sem gondoltam. Tök fura, hogy itt lakom tíz napig - aztán lehet, hogy soha többé nem látom ezeket az embereket…? Na mindegy, ne rohanjunk ennyire előre…

Egy fokkal prózaibb témára kanyarodva hadd osszak meg valamit, amit nem értek: az oké, hogy a WC papírt kosarakba gyűjtik, mert béna a csatornarendszer és különben eldugulna. De a kerti budin miért?? Kezdem azt gyanítani, hogy valamit még kezdenek vele utána… Ja, amúgy a guggolós megoldás a kerti budira is áll, nem építenek rá olyan luxus ülőrészt, mint nálunk. Szerintem nem a deszkával akarnak spórolni, egyszerűen eszükbe se jut, hogy úgy is lehet. Pedig lehet, hogy akkor kevesebben esnének bele.

Kulináris élvezetek

Emiatt már önmagában megérte cserére jönnöm, ami a komfortzónámból történő kimozdulást illeti, mert minden étkezés ezt jelenti számomra. Világéletemben a töltött káposztától féltem legjobban, no ez itt nemzeti étel, úgyhogy eljött ennek az ideje – és azt kell mondjam, egész jó volt. Mondjuk nem hasonlított (szerencsére) az otthonira, ami nagy, ijesztő gombócok formájában manifesztálódik, itt csak egy-egy káposztalevélbe van beletekerve a töltelék, ami újfent főleg rizsből állt, talán pici hús volt benne. És nem is borította olyan barna szaft. (Szóval Apu, Anyu, ne várjatok otthon töltött káposztával :P)

A töltött káposztával való szembenézésem után már úgy gondoltam, nem jöhet rosszabb, de jött: kocsonya. Na, az tényleg szörnyű. De azért elfalatozgattam, csak én nem értem, miért csinálnak az emberek ilyet. Van a hús, ami jól ellenne magában, meg az az undi hideg zselés izé, aminek levesíze van. Csak a leves az történetesen melegen jó, ebben az állapotában inkább perverz. Szerencsére sietni kellett, így nem ettem többet, de félek, hogy van még. (Elnézést, ha megsértettem a kocsonyarajongókat, tudom, Miskolcon még fesztiválja is van. Mondjuk minek nincs? A kockacukornak??)

Egyébként ettem finomakat is, a túrós palacsinta meg a húsos-krumplis-zöldséges leves voltak a legjobbak. És persze a határaim tágítása ellenére van, amit semmi pénzért nem vállalnék be, mégpedig a fehér, folyékony dolgok, mint a tejföl meg a kefír. Szerencsére ezeken sikerült kerülnöm, és már Pavelék is rájöttek, hogy nem szeretem, és jóváhagyták :)

Hangulatjelentés

Egy vidam dinnye - nem onarckepnek szantam

Mivel annyira nem aktív az életünk (reggelente későn kelünk, senki nem sürget minket, hogy dolgozzunk…pláne, hogy az internet hiánya miatt nem is nagyon tudunk…), van időm gondolkodni különböző dolgokon. Mivel kicsit hiányzik az otthon kényelme és a mai piknik után már a barátaim is, leginkább az jár az eszemben, milyen lesz hazamenni. Tudom, hogy egyrészt nagyon jó érzés lesz, másrészt furcsa lesz visszaváltani az otthoni életembe – de attól lesz nagyon jó, mert nem most lesz, hanem egyelőre még beláthatatlan távolságban. (Pláne, hogy azt se tudom, 1 hét, 2 hét múlva épp hol leszek és mit fogok csinálni. Most itt a falun elég nyugis, de azért még vannak változások kódolva a projektbe.) Szóval ha most vége lenne és hazamennék, annak nem lenne sportértéke, de így tényleg kihívás – valaki jól kitalálta ezt a 6 hetet. Visszatekintve az időben pedig a 10 nappal ezelőtti történések is annyira távolinak tűnnek, hiszen annyi minden történt azóta.

Theklával egyébként jól kijövünk (miként Thekla az állatokkal), meg Pavellal is,  szóval személyes viszonyok frontján minden oké. Bár kicsit féltünk az elején ettől a páros felállástól, szerintem nem para, bár tény, hogy teljesen másfajta élmény, mintha valódi csapat lennénk. (Talán az azért intenzívebb lenne. De nekem jó így.) Összességében azt kell mondjam, tök jól érzem magam – az egyedüli fejfájásom az, hogy vajon tudok-e majd annyit adni az ittenieknek, az országnak, mint amennyit kaptam, mert egyelőre eléggé mínuszban érzem a számlámat…

És mikor lesz Global Village?

Szemfüles olvasóim észrevehették, hogy eredetileg szombatra ígértem a rendezvényt, nos, ezt a piknik miatt a kultúrház igazgatójával együttműködésben átraktuk hétfőre. Azért nem vasárnapra, mert délután focimeccs van, ami leköti a falu aktív rétegét :D Úgyhogy nyertünk egy kis időt, hogy valamit alkossunk Theklával Global Village címszó alatt…

Folytatása következik – addig is challenge.md!

Szeretnélek buzdítani benneteket, hogy kövessétek a projekt közös oldalát is, egyrészt mert gyakrabban frissül, másrészt mert több szemszögből olvashattok az országról és az élményeinkről. (Pláne, hogy mindez falvanként változik!) Valamint vannak rajta képek is.

AIESEC-esek promóciós célokra is felhasználhatják (posztoljátok Facebookon vagy mittudomén) – persze előtte azért nézzétek át! :)

Egyelőre ennyit rólam, minden jót mindenkinek otthonra vagy bárhova, ahol épp jár! (Apropó, Szudánból is olvasták a blogot – vajon ki lehetett…? :P)