Első benyomások

Kezdjük a legdurvábbal: a kollégium

Nos, mindenki számára ez okozta a legnagyobb sokkot. Amikor megérkeztünk, egy órát kellett várnunk, mert a reggeli néni csak veszekedni volt hajlandó az AIESEC-esekkel, beengedni minket nem, arra csak a reggel kilenctől szolgálatot teljesítő néni volt felhatalmazva. Úgyhogy csodálhattuk egy órán át a kolit: kívülről egy elég lepukkant épületről van szó - és belülről sem különb.

Elsütöttem azt a poént, hogy milyen lenne, ha a legfelső emeletre kerülnénk, és oda kéne felcipelni a bőröndöket - és láss csodát, cipelhettem 4 emeleten át a sajátomon kívül Anna és Lenka bőröndjét is, lift természetesen nincs :)

A szobák elég koszosak, de legalább nekem jutott egy V.I.P. szoba, mivel egyedül kaptam egyet, azóta lett szobatársam is, Csaba, aki (talán a nevéből már kitaláltátok...) szintén Magyarországról jön, úgyhogy annyira még nem nemzetközi az élmény. 

Az egy emelettel lejjebb lévő WC guggolós üzemmódban működik, a papírt a mellette található kosarakban gyűjtik. (De legalább azon ritka élmények egyike, hogy az ember lát szemetest.) A zuhanyzó...ha lehet annak nevezni...hát nem is tudom, ez volt a legnagyobb sokk. Hívjuk inkább Lavuare-nak, az van rá kiírva. Képzeljetek el egy elég nagy, csempézett szobát, amiben van 5 darab mosogatótálca. Meg egy padlólefolyó. Ennyi. De ért vele kapcsolatban pozitív csalódás is, ugyanis mint kiderült, rendelkezésre áll egy PET palack is, amiből magadra locsolhatod a vizet a padlólefolyó fölé állva. Az oldala ki van vágva, hogy könnyű legyen megtölteni :D Úgyhogy meg is volt az első ilyen rendszerű zuhanyozásom tegnap este, mit is mondjak, víztakarékos volt.

Én elismerem, hogy szegény ország, csak azt nem értem, mitől egyszerűbb/olcsóbb beszerelni öt mosogatót, mint két zuhanyrózsát, ami funkcionalitásában azért mégis magasabb értéket képviselne.

A szobám - V.I.P. lakosztály

Delfines tapéta - Enikő tiszteletére :)

A regulák is szigorúak, ugyanis egyik előző éjjel a többi trainee késő éjjel is a folyosón beszélgetett, ivott, ezért most nagyon csendben kell lennünk, különben a felügyelő néni dühös lesz és kidobathat minket. Laknak itt ugyanis diákok, akik innen járnak dolgozni.

A szomorú az egészben az, hogy az AIESEC-eseknek egy csomót kellett küzdeni azért, hogy ide kerülhessünk, mert ez elvileg a legjobb kolija az egyetemnek...akkor mégis milyen lehet a többi?? És itt diákok laknak tanulmányaik alatt - én simán elviselem 5 napig, de hogy egy félévet lehúzni itt...el nem tudom képzelni. 

A fogadtatás

Nos, erre már nem lehet panasz :) Az én Trainee Buddy-m (nem AIESEC-esek kedvéért: a mellém rendelt személy, aki velem hivatott foglalkozni) egy angyal, Cristinek hívják, róla majd írok később. Már az idejutásban is sokat segített, ugyanis Kolozsváron tanul, így ismeri a buszsofőrt, akivel jöttünk. Egy nap alatt elintézte, hogy legyen telefonom, mert persze az otthoni itt nem működik (az én hibám, elmulasztottam kártyafüggetleníttetni). Eljött velem pénzt is váltani, ami csak a negyedik pénzváltóhelyen sikerült, ugyanis nem volt moldáv lejük (!). Szóval most az ő telefonját használom, amin a háttérkép is ő és még szívecskés lógóka is van rajta.

A többi trainee barátságos, kb. 30-an vagyunk, úgyhogy a neveik az AIESEC-esekével együtt egyelőre befogadhatatlan mennyiségű új információt jelentenek kicsiny agyamnak.

Barátságosságnak csak a random moldáv emberek vannak híján, akik időnként elég mogorvák és előszeretettel veszekszenek, szerencsére nem velünk, hanem az AIESEC-esekkel.

Az AIESEC-esek is eléggé igyekeznek, érezni rajtuk, hogy kínosan érzik magukat, amiért a kollégium a vártnál nagyobb sokkot okozott a többségnek. Folyton kérdezgetik, hogy tetszik a város, ugye nem erre számítottunk...eddig még nem sikerült erre értelmes választ adnom :D Pedig...

A város

Első blikkre egész szimpatikus hely: kicsit ugyan lepusztult, és nem túl ápolt, de az egésznek van egy hangulata. Elvileg sok a zöldfelület, sok az utcai stand, és van egy olyan általános nyüzsgés. 

Első délutáni sétánkon elmentünk valamibe, ami vagy múzeum volt, vagy az lesz, de hogy most nem az, az biztos...valami modern amatőr művészek használják alkotótérnek szerintem, de amúgy főleg üres, (remélhetőleg) felújítás alatt álló szobákból állt.

Modern művészeti alkotás :)

Múzeum (?) - jobbra a Trainee Buddy-m feje kandikál ki az oszlop mögül

Emellett az egyetemen jártunk az AIESEC irodában, az egyetem régi épülete elég szocreál, nagyban emlékeztetett a SZIE gödöllői épületének azon szárnyára, ahol a mi AIESEC-es találkáink szoktak lenni. Utána egy BierPlatz nevű kocsmába mentünk, amiben minden német volt: a feliratok, a sörök, a zenészek és a pincérek öltözéke - csak a kiszolgálás nem. Ugyanis voltak, akik 50 perc után sem kapták meg a rendelésüket...

Néhány életkép az első itt töltött napomról:

Szökőkút szivárvánnyal

Trolibuszt buherál a sofőr at út közepén - remélem felismeritek, hogy a Budapesten is ismert ZIU 9-esről van szó :)

Villanyszerelők álma - egy átlagos lámpaoszlop tőlünk keletre

AIESEC iroda

További képeket töltök fel majd folyamatosan a Picasa albumba.

Hangulatjelentés

Nos, nem tudom, hogy a tűrőképességem vagy a felkészültségem jó, netán csak eleve igénytelen vagyok, de én nem akadtam ki túlságosan a kollégiumon. Még ha semmi pénzért nem is raknám be a ruháimat a szekrénybe vagy ilyesmi, engem annyira nem zavar a kosz, a zuhanyzás pedig kifejezetten vicces az említett flakonos módszerrel :D 

Sőt, még tetszik is a város, úgyhogy nem panaszkodom, és igyekszem olyan dolgokat is rezignáltan tudomásul venni, minthogy az étteremben 50 percig nem jön a sör. Ahogy a felkészítő napon is mindig mondtuk, igyekszem kerülni a panaszkodókat - úgyhogy az ázsiaiak társasága kapóra jön, tekintve, hogy az ő higiéniai standardjaik mérsékeltebbek, így a kolit sem élik meg akkora sorscsapásként. Gyakran elhangzik az emberek részéről, hogy Moldova Challenge - hangsúlyozva a Challenge-et...el kell ismerni, találó névválasztás volt :D

Egyelőre tetszik ez a challenge...folytatása következik!